Nem tudja elképzelni az életet szerelem nélkül. Fontos számára az, hogy szeressen és szeressék. A kapcsolatában lelkes, vággyal teli, szenvedélyes, olyan társ, aki értékeli a szépet, a jót és a harmóniát. Képes a megbocsátásra, az újrakezdésre. Még akkor is, ha mások semmi esélyt nem adnak már a kapcsolatának.
Szenvedélyes természete nem mutatkozik meg azonnal, hosszú időre lesz szükség ahhoz, hogy megnyíljon. A bizalma elnyeréséhez hosszabb idő kell. Nem siet, szereti kiélvezni az élet minden apró örömét és pillanatát. Tud kérni és tud szeretni, ráadásul adni is képes.
A szíve teljesen nyitva áll a társa előtt. A minőségre törekszik, nem a mennyiségre. Keresi a társát, az Igazit, aki mellett leélheti az életét. A hosszútávú kapcsolatok híve és ezért mindent meg is tesz, hiszen tudja, hogy egy kapcsolat életben maradásáért bizony napi szinten meg kell dolgozni. Szentimentális ember, hisz a szeretetben, a kapocsban. A családi boldogság számára az első.
Félénk, érzelmes, romantikus gondolkodású csillagjegy. Gyakran elrejti a mélyebb érzéseit mások elől. Nagyon óvatos, ezért nehéz meghódítani, de megéri a fáradtságot. Hiszen amikor a Rák végre biztonságban érzi magát, akkor teljesen átalakul, kinyílik, kivirágzik.
Hihetetlen szenvedélyessé, érzékivé válik, aki szereti megtapasztalni az újat, a jót. Csodás szépségérzettel rendelkezik, különleges szemmel látja a világot maga körül. Nagyon érzékeny lelke van, de a szeretett ember mellett hegyeket képes megmozgatni.
Tökéletes szeretetről és kapcsolatról ábrándozik, álmodozik. Ha hosszabb ideig nem találja meg az igazi társát, akkor képes begubózni, mert a körülötte élők boldogsága szinte fojtogatja.
Kapcsolatában mindent feláldoz a szerettéért, a családjáért. Ők a legfontosabbak számára.
Aktív, szenvedélyes csillagjegy, aki megragad minden alkalmat, lehetőséget. Nehezen állapodik meg, mindig keresi a jobbat, emellett örök álmodozó.
Hihetetlen izgalommal, örömmel tölti el az új párkapcsolat, a szerelemért mindenre képes.
Bájosan beszél idegenekkel, képes a lágyságra, de vigyázz, ez csak a látszat. Hihetetlen energia, szenvedély fortyog benne, szinte magához láncolja elképesztően erős érzelmeivel a másikat.
Intenzív érzései, viselkedése már-már démoni. Kreativitása a párkapcsolatban lenyűgöző. Ám ezt az oldalát csak kevesen ismerhetik meg, hiszen nem adja a szívét oda bárkinek.
Aki az ő párja lesz, tanulja meg kezelni a féltékenységét, mert bizony temperamentumával, kiállásával szinte vonzza a másik nemet.
Számára olyan a szerelem, mint egy romantikus film. Hősökkel, hősnőkkel, kalandokkal és szenvedéllyel, titokzatossággal, érzékiséggel. Ebben hisz és tesz is érte, hogy ilyen kapcsolatai legyenek.
Mágnesesség jellemzi, titokzatosságával, elérhetetlennek tűnő személyiségével szinte vonzza az embereket.
Szinte misztikus a lénye, a kisugárzása. Képes teljes szívből szeretni valakit távolról, plátói alapon, de ha igazi kapcsolatba csöppen, szinte ragyogni kezd.
A szépség, a harmónia sugárzik belőle és a kapcsolatában is erre törekszik. Mellette minden pillanat igazi boldogság.
Ez a weboldal cookie-kat használ az elemzésekhez, valamint a testreszabott tartalmak és hirdetések megjelenítéséhez. ElfogadomTovább...
Adatvédelem és Cookie kezelés
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.