2021 legjobb tökös díszei – Gyorsan, könnyen, látványosat Halloween-re!

Kövess és oszd meg:

Eljött a töklámpások ideje.

Ez a hagyomány eredetileg Halloweenhez köthető, de régi magyar eredete is van.

Az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejébe nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval.

1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére.

Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot.

A különleges „fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak.

Innen ered a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”. Az eredeti vár, ahol a király egykor raboskodott, sajnos nem maradt fenn, viszont romjainak köveiből építtetett új várat IV. Béla a tatárjárás után.

A jelenleg is meglévő Salamon-torony egykori királyunk emlékét őrzi. – írja a wikipedia.

A töklámpások elsősorban Halloween ünnepéhez köthetőek, ilyenkor rengeteg család áll neki faragni és jobbnál jobb kinézetet adni egy hatalmas töknek.

Egyszerű az elkészítési módja:

A töklámpások tetejét levágjuk, belsejét pedig ki kell kaparni egy kanál segítségével. A külsejére filctollal különböző mintákat, arcokat kell rajzolni, majd kifaragjuk egy éles késsel és belsejébe gyertyát vagy lámpát helyezünk.

Nagyon jó családi program és a végeredménynek mindenki örülni fog, kicsik és nagyok egyaránt.

Érdemes használni a fantáziádat és akkor egészen különleges tökös díszek és töklámpások készülhetnek.

Cikkünkben ehhez adunk remek tippeket, fotók segítségével!

2018 legjobb tökös díszei – Gyorsan, könnyen, látványosat Halloweenre!

2018 legjobb tökös díszei – Gyorsan, könnyen, látványosat Halloweenre!

Miklós Edit

Interjúk >>>ide kattintva>>>olvashatóak!!!

Ha Te is szeretnéd cégedet, termékedet, tevékenységedet interjú keretében bemutatni várjuk megkeresésedet: info@freemix.hu

Facebook oldalunk:

FreeMix   >>>

Így lépnek veled kapcsolatba a halottak – 9 felismerhető jel

Források:

wikipedia, linstantclaire.com

Kövess és oszd meg:

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük