Te hogyan ülsz a széken? Tűpontos képed ad a jellemedről. Sokat elárul arról, milyen is vagy valójában
A viselkedési szakértők tanulmányai szerint a lábak helyzete üléskor sokat elárul a személyiségünkről. Azt állítják, hogy az, ahogyan a lábainkat elhelyezzük ülés közben az a tudatalattinkból kisugárzott parancsokon alapul, amelyek arra vannak bekötve, hogy vagy abba az irányba menjenek, amit akarunk, vagy eltávolodjanak veszély vagy negatív érzelmek, például idegesség, szorongás, unalom, bizonytalanság stb. esetén.
Így ülsz a széken általában: a térded egyenes? Ezt jelenti:
Az Ohio Állami Egyetem kutatói által végzett tanulmányból kiderült, hogy az egyenes térddel ülő embereket az állásinterjúk során alkalmasnak tekintik a munkakör betöltésére. Olyan emberek, akik hisznek magukban és a képességeikben.
Jó önismerettel rendelkeznek, és ennek eredményeként kevesebbet bizonytalankodnak. Ha valaki egyenesen ül, egyenes térddel szintén a magas szintű önbizalom mutatója. Ezek az emberek intelligens, racionális gondolkodásúak, és pontosak a mindennapi életükben.
A legkevésbé valószínű, hogy későn érnek bármely találkozóra vagy interjúra. Valószínűbb, hogy szellemi munkát végeznek, és mind az irodai szobájukat, mind az otthonukat rendben tartják. Őszinték, de meglehetősen tartózkodóak.
Nem pletykálkodnak, nem beszélnek az emberek háta mögött. Inkább féken tartják vagy magukban tartják érzelmeiket, mintsem jelenetet rendezzenek, vagy konfliktusokba keveredjenek. Képesek nyugodtak maradni a feszült helyzetekben is.
- Rengeteg probléma vár rád – Ebből a tesztből kiderül meg tudod-e oldani
- Ennek a 3 csillagjegynek elege van a gondokból, akadályokból
- Így tudod enyhíteni az ekcéma kínzó tüneteit
- Ennek a 2 csillagjegynek egy nagy kérdőjel lesz az élete novemberben
- Te hogyan alszol? Ez mindent megmutat az igazi énedről
A térdek egymástól távol vannak, amikor ülsz a széken?
Azok az emberek, akik széthúzott térddel ülnek arrogánsnak és ítélkezőnek tűnnek, de a tanulmányok teljesen az ellenkezőjét mutatták ki annak, ami a felszínen látszik. Valószínűleg sokkal inkább szorongó és aggódó emberek.
Annyira törekednek a tökéletességre, hogy állandóan félelem tölti el őket attól, hogy valami rosszul sül el. Előbb beszélnek, mintsem a szavaik következményeire gondolnának. Hamar ráunnak a dolgokra, vagy akár kapcsolatokra. Ezeknek az embereknek túl sok stimuláló energiára van szükségük maguk körül.
A férfiak általában széthúzott térddel ülnek, aminek a pszichológiai tekintetben is jelentése van, általában “férfigyerekeknek’ tekintik őket, akiknek állandó szükségük van az anyjukra, vagy valakire, aki anyai gondoskodással veszi körül őket.
Keresztbe tett lábakkal ülsz általában?
Tanulmányok kimutatták, hogy ha valaki keresztbe tett lábbal ül, tele van kreatív ötletekkel. Nagyon fantáziadús a gondolkodásuk és álmodozó típusú emberek. Negatívum azonban, hogy a keresztbe tett lábbal ülve védekező vagy zárkózott hozzáállást is sugall.. Előfordulhat, hogy nem akarnak vagy nem tudnak beengedni valakit az életükbe. Ha valaki ellazulva ül a széken keresztbe tett lábbal, és a lábával a szemközti személy irányába néz, akkor magabiztos és élvezi a beszélgetést.
Ha viszont görcsösen ül és szorosan keresztbe teszi a lábait, akkor valószínűleg kényelmetlenül érzi magát. Beszélgetés közben keresztbe tett lábbal ülést érdektelenség jelének tekinthetjük, különösen akkor, ha a lábak az ajtó felé mutatnak. A szakértők szerint üzleti megbeszéléskor, ha valaki keresztbe tett lábbal ül, nagyobb valószínűséggel utasítja el az ötleteket, kevesebbet beszél, vagy akár figyelmetlen lesz, mint a nyílt gesztusokkal ülők.
Bokával keresztben szoktál ülni a legtöbb esetben?
Tudtad, hogy a keresztbe tett bokával ülés a brit királyi család általános ülőhelyzete? Ha keresztbe tett bokával ülsz elegáns, kifinomult és lényegre törő ember vagy. Magabiztosnak tűnsz minden helyzetben.
Ritkán pánikolsz, hagyod a dolgokat a maguk ütemében haladni. Keményen és fáradhatatlanul dolgozol céljaid elérése érdekében. Ambíciód ragadós, szilárd meggyőződésed, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét. Jó hallgatóság vagy, aki mindenki titkait megőrzi. Azonban soha nem osztod meg senki mással a saját titkaid.
Viselkedési szakértők és pszichológusok azt is felfedték, hogy a keresztbe tett bokával ülés bizonyos esetekben védekezésre és bizonytalanságra is utal. Például a bűnüldözés területén végzett kutatások kimutatták, hogy a legtöbb keresztbe tett lábú ember a kihallgatás során visszatartja az információkat.
A képen az 5.
Ez az ülőhelyzet úgy néz ki, mintha keresztbe tett lábakkal, egyik bokával a másik térd fölött formálnád a 4-es számot. Ha ebben az ülőhelyzetben ülsz, az azt jelzi, hogy magabiztos és domináns vagy. Ha négyest formáló, keresztbe tett lábbal ül valaki, akkor dominánsabbnak, kipihentebbnek, magabiztosabbnak és fiatalosabbnak tűnik, mint a többi ülő pozícióban.
Azt üzened, hogy biztonságban érzed magad és elégedett vagy magaddal. Még akkor is, ha bárminek hiányát érzékeled is, elmédet és energiádat arra fordítod hogy saját magad kiteljesítsed a vágyaidat. Kitűzöd a céljaidat, és okosan dolgozol addig, amíg el nem éred őket. A karrier és az iskolai végzettség megteremtése kiemelt fontosságú a számodra.
Ez nem azt jelenti, hogy nem élvezed az élet más területeit, de mindig keményen fogsz dolgozni a karrieredért még azokon a napokon is, amikor nincs kedved hozzá.
Ahogyan ezzel az ülőpozícióval nagyobb fizikai helyet foglalunk el, az ilyen ülőstílusú emberek általában szeretik a nagyobb szobákat, gardróbszekrényeket, a nagy tereket. Viselkedési szakértők szerint ezek az emberek hajlamosak azt hinni, hogy mindennek megvan a maga ideje és helye. Mindenben isteni rendet látnak.
Szeretnek jól öltözködni és a jól kinézni. Ugyanakkor vitatkozó, versengő természetűek, és nagy valószínűséggel elutasítanak minden más véleményt, a saját véleményük a mérvadó.
forrás: jagranjosh
Facebook oldal: ITT>>>
További érdekes cikkek, horoszkópok, személyiségtesztek ezotéria rovatunkban olvashatóak. Kattints ide>>> és válogass több száz cikkünk közül:
https://freemix.hu/category/hirek/ezoteria-horoszkop/