Nyelvtanulás – Ez a siker titka a szakértő szerint.
Egy nem rég készült felmérés szerint a nyelvtanulás nem nyelvérzék kérdése. Ez egy óriási tévhit. A témában végzett legújjabb kutatásból az derült ki, hogy a memóriafejlesztés a kulcsa a nyelvtanulásnak.

A felmérés azt bizonyítja, hogy néhány trükk és módszer alkalmazásával a nyelvtanulás hamar hozhat stabil és tartós eredményeket. Akár napi 30-50 szót is elsajátíthatunk a megtanulandó idegen nyelven és akár fél év alatt is eljuthatunk a társalgási szintű tudásig.
Míg egyesek számára a nyelvtanulás olyan természetes, mint a levegővétel, mások hosszú évek kínlódása után is alig tudnak letenni egy középfokú nyelvvizsgát.
A különbség oka sokáig rejtélynek tűnt, sokan pedig egyszerűen genetikára vagy „nyelvérzékre” fogták a dolgot.
Dr. Tóth Alexandra azonban kutatásai révén arra jutott, hogy a sikeres nyelvtanulás nem a nyelvérzéken múlik. Vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt a közvélekedés tartja. A tanulmány megállapításai szerint a tanulási módszer, a memória fejlesztése és a motiváció sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a velünk született képességek.
Más szóval: nem az agyunk „nyelvi beállítottságán” múlik, hogy megtanulunk-e angolul, németül vagy spanyolul.
Nagyon fontos és nagyon meghatározó az, hogy hogyan tanuljuk a nyelvet. Illetve az, hogy mielőtt belefogtunk a nyelvtanulásba, előtte valaki elmagyarázta-e azt, hogy hogyan kell helyesen nyelvet tanulni, vagy hogy az agyunkban milyen folyamatok mennek végbe ahhoz, hogy könnyedén meg tudjunk tanulni egy idegen nyelvű szót.
„Két diákot hasonlítottam össze. Az egyikük azt mondta, hogy van nyelvérzéke, hiszen már megtanult korábban egy idegen nyelvet, és az könnyen ment neki. A másik diák viszont arról számolt be, hogy 11 éven át próbálkozott az angollal, de mindig kudarcot vallott, és meg volt róla győződve, hogy nincs nyelvérzéke. Ez utóbbi tanulóval külön elkezdtünk foglalkozni. Először a memóriáját fejlesztettük, majd megtanítottuk arra, hogy hogyan lehet hatékonyan nyelvet tanulni, hogyan kell rögzíteni a szavakat, és hogyan lehet őket később visszahívni az emlékezetből. Csak ezután kezdtünk bele a tényleges szótanulásba. Ezután mindkét diáknak ugyanazokat a feladatokat adtuk két hónapon keresztül, a különbség csupán annyi volt, hogy az egyikük előtte részt vett a memóriára és tanulási módszerekre irányuló tréningünkön, a másik nem. Két hónap elteltével megnéztük az eredményeket, és kiderült, hogy az a tanuló, aki korábban nem tudott egy nyelvet megtanulni, most sokkal több szót sajátított el, mint az, akinek már volt nyelvtanulási tapasztalata.” – meséli Dr. Tóth Alexandra, az egyik hazai nyelviskola alapítója.
.A nyelvtanulás sikerének egyik kulcsa tehát, hogy a tanuló pontosan tudja, hogy hogyan érdemes szavakat elsajátítani – állítja a szakértő.
Ha a megfelelő technikák rögzülnek, akár napi 50 új szó is megtanulható.
Ehhez természetesen kitartásra és belső motivációra is szükség van. De mi történik akkor, ha mindezek hiányoznak? A szakértő szerint ilyenkor érdemes „megtéveszteni” az agyunkat.
„Az agyunk alapvetően lusta, szeret kényelmesen működni, és nem szívesen kezd bele semmi „fárasztóba”. Éppen ezért fontos, hogy ezt kijátsszuk. Az egyik leghatékonyabb trükk, ha nem azt mondjuk magunknak, hogy „most leülök nyelvet tanulni”, hanem csak annyit teszünk, hogy megnyitjuk a tanfolyamot, belenézünk a könyvbe, elindítunk egy idegen nyelvű filmet. Az első lépés után pedig már azt vesszük észre, hogy belecsúsztunk a tanulásba, szótárazzuk a hallottakat, elkezdjük ismételni a szavakat, és így tovább. Ugyanez a módszer a sportnál is működik. Gondoljunk bele, ha egyszer felöltözöl, bepakolod az edzőcuccod, elindulsz az edzőterembe vagy a parkba, akkor már szinte biztos, hogy edzeni is fogsz. Az agyad „elfogadja”, hogy ez megtörténik, és már nem próbál lebeszélni róla. És ha ezt pár hétig rendszeresen csinálod, akkor szép lassan rutinná válik, és már nem kell magad rávenni, magától fog menni. A tanulással ugyanez a helyzet.” – ecseteli Dr. Tóth Alexandra.
Elhivatott abban, hogy segítsen azoknak, akik eddig nem tudhattak sikereket maguknak ezen a területen.
Tippek a nyelvtanuláshoz:
Találjuk meg azt a dolgot, ami érdekel bennünket és tanuljunk azon keresztül. Ha szeretünk sorozatot nézni, vagy zenét hallgatni, vagy show műsorokat nézni vagy olvasni, akkor mindezt tegyük meg az adott célnyelven és ezáltal is növelni tudjuk a motivációnkat. Ha a tanulásban pedig sikereket érünk el, az újabb és újabb motivációt ad és onnantól pedig biztosított a sikeres nyelvtanulás.
További aktuális híreink:
- A legmenőbb kiegészítő: a napszemüveg – Így válaszd ki a megfelelőtAhogy a nap egyre ragyogóbban süt, a napszemüveg már nem csupán divatos kiegészítő, hanem elengedhetetlen eleme mindennapjainknak. De vajon pontosan kinek, mikor és miért szükséges a napszemüveg? És milyen következményei lehetnek, ha elhanyagoljuk ezt az apró, mégis fontos kiegészítőt? Jöjjön tíz hasznos tanács, amelyek segítenek a tökéletes darab kiválasztásában, és arra ösztönöznek, hogy megszerezd a… További információ: A legmenőbb kiegészítő: a napszemüveg – Így válaszd ki a megfelelőt
- Milyen az ideális levegő és hőmérséklet a munkahelyen?Hűvös levegő, forró vita? Így kerülhetjük el a légkondis vitákat a munkahelyeken, avagy útmutató az optimális irodai klímahasználathoz. Az irodai klímaberendezések elengedhetetlenek a munkakörnyezet komfortosabbá tételéhez, különösen a nyári hónapokban. Azonban számos probléma merülhet fel a használatukkal kapcsolatban, amelyek negatívan befolyásolhatják a dolgozók közérzetét és teljesítményét. Az egyik leggyakoribb gond, hogy a munkatársak hőérzete eltérő.… További információ: Milyen az ideális levegő és hőmérséklet a munkahelyen?
- A boldog élet alapja – Így engedd el a negatív energiáikatA mindennapi életben gyakran találkozunk különféle kihívásokkal, amelyek súlyosan befolyásolhatják lelkiállapotunkat és érzelmi egyensúlyunkat. A negatív energiákat nem lehet teljesen kikerülni, észrevétlenül beszivároghatnak mindennapjainkba, és megnehezítik életünket, anélkül hogy észre vennénk a hatásukat. Pedig mindannyian képesek vagyunk változtatni ezen a helyzeten. Az út a a boldog élethez, a pozitivitás energiák bevonzása mindenki számára elérhetőek. Nézzük… További információ: A boldog élet alapja – Így engedd el a negatív energiáikat
- A lélek titkos tánca – Mit csinál a lelkünk, miközben alszunk?Állj meg egy pillanatra és gondolj bele: mit csinál a lelkünk, miközben mi álmaink sátorában pihenünk, amikor alszunk? Az alvás bámulatos biológiai szükséglet, amit nem csupán a testünk, hanem a lelkünk is áhítva vár. Míg a testünk édeni álomvilágba merül, lelkünk csodás, rejtett birodalmakat jár be, felfedezve a belső univerzumunkat. Képzeld el, hogy a lelkünk,… További információ: A lélek titkos tánca – Mit csinál a lelkünk, miközben alszunk?
- Öreg lélek vagy? 10 jel ami arra utal, hogy idős a lelkedÖreg lélek vagy? 10 jel ami arra utal, hogy idős a lelked. Talán már érezted úgy, hogy kicsit másként látod a világot, mint a körülötted lévők. Olyan érzésed van, mintha már éltél volna valamikor régen, és a lelked bölcsessége túllépne a fizikai korodon. Ha mindez ismerős, lehet, hogy te is egy úgynevezett „öreg lélek” vagy.… További információ: Öreg lélek vagy? 10 jel ami arra utal, hogy idős a lelked