Augusztus 20.

Augusztus 20. – Így utazhatsz olcsóbban a budapesti tűzijátékra – ezreket spórolhatsz

Augusztus 20. Helyett 27. – Így utazhatsz olcsóbban a budapesti tűzijátékra – ezreket spórolhatsz.

Augusztus 20. – Helyett 27. A vonatokon és a Volánbusz járatain is felhasználható a MÁV kedvezményes, kétezer forintos jegye, amivel a budapesti tűzijátékra érkezőket segíti a vasúttársaság.

    Biber Anett, a MÁV Zrt. szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában emlékeztetett:

“Speciális, fixáras retúrjeggyel utazhatnak a most szombatra halasztott ünnepi programra és onnan haza az érdeklődők a hétvégén.”


    Hozzátette:

“A jegyet akár úgy is igénybe lehet venni, hogy Budapestre vonattal érkeznek, a fővárosból pedig busszal utaznak haza az emberek.”


    Jelezte, hogy a menetjegy a vasúton a második kocsiosztályra szól, a felárak (például az IC helyjegyé) megfizetése vagy az autóbuszok kiegészítő jegyeinek megváltása alól nem mentesít. A jegyeket pénteken és szombaton és a hazaútra még vasárnap is lehet használni.


    A kedvezményes jegy leginkább azoknak éri meg, akik 100 kilométernél messzebbről érkeznek az ünnepi rendezvényre.    


    A családoknak, csoportoknak további kedvezmény is jár.

“A jegy egy utazó esetében 2000 forint, de ha ketten utaznak, 2800 forint, tehát 800 forinttal több. Három utazó esetében szintén 800 forinttal emelkedik az ár, ha pedig négyen utaznak, akkor 4400 forintot kell fizetni.” – ismertette Biber Anett. Kiemelte: “Családok esetében ez az ár még kedvezőbb, mint ha a családos kedvezményt veszik igénybe, két szülő két gyerekkel mintegy hatezer forinttal olcsóbban utazhat.


    A szóvivő felhívta a figyelmet a MÁV applikációjára, ahol külön menüpont alatt lehet megvásárolni a kedvezményes jegyeket.

MTI

Facebook oldalunk: FreeMix>>>

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.