Európa-szerte körözték a csaló magyar nőt- Görögörszágban kapták el

Európa-szerte körözték a csaló magyar nőt- Görögörszágban kapták el

A görögországi Thessalonikiben fogták el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fejvadászai azt az Európa-szerte keresett 26 éves csaló magyar nőt, akinek a bűnlajstromán szerepel emberkereskedelem, pénzmosás, jelentős értékre elkövetett csalás, betöréses lopás, de még közokirat-hamisítás is.

    A KR NNI azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy a csaló fiatal nőnek – aki majdnem egy éven át bujkált – akkor veszett nyoma, amikor társait tavaly Ausztriában elfogták.


    „Hozzá kötik azt a csalássorozatot, melyet nigériaiakkal együtt követett el: több külföldi cég hivatalos levelezéséhez jutottak hozzá, feltehetően egy víruson keresztül. Az eredeti cégéhez hasonló e-mail-címről az üzleti partnereknek olyan leveleket küldtek, melyekre kifizetési számlaként már a sajátjukat adták meg. Ezzel a módszerrel – esetenként 500 eurótól egészen 40 000 euróig – különböző összegekhez jutottak hozzá.”  

Facebook oldal: FreeMix>>>


    A nő ellen érvényben volt hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is, kereste őt a Debreceni Járásbíróság, a Debreceni Törvényszék, illetve körözést adott ki ellene a Felső-Ausztriai Tartományi Rendőr Igazgatóság is.  

A körözött fiatal több hamis identitás mögé rejtőzve tűnt el a hatóságok látóköréből, és majdnem egy évig sikerült bujkálnia. Felkutatását az osztrák célkörözési társszerv jelzése alapján kezdte meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya. Ennek során sikerült kideríteni, hogy a nő huzamosabb ideje már biztosan nem tartózkodik Magyarországon, hanem külföldre szökött.

A beszerzett információk alapján célországként Görögország realizálódott. Ezért a magyar fejvadászok kapcsolatba léptek az ENFAST hálózaton keresztül a görög társszervvel, majd az osztrák-magyar-görög együttműködésből fakadó folyamatos adategyeztetésnek és kommunikációnak meglett az eredménye. O. Fruzsinát 2022. szeptember 2-án Thessalonikiben a görög rendőröknek sikerült kézre keríteniük. Kiadatásáról a bíróság a későbbiekben fog dönteni.” – áll a rendőrség közleményében.

MTI/police.hu

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük