Utolsó frissítés: 2025-04-21
Érettségi 2025: célzott felkészüléssel akár két jegyet is javíthatnak a diákok. Mit tehetnek a diákok a felkészülés utolsó napjaiban?

Az írásbeli érettségi vizsgák május 5-én indulnak, de a szakértők szerint a következő napok még döntően befolyásolhatják az eredményeket. A végzős középiskolások számára ez az időszak nemcsak a tanulásról, de komoly mentális kihívásokról is szól.
Már csak két hét van hátra, és több mint százezer diák számára veszi kezdetét a 2025-ös tavaszi érettségi időszak. Május 5-én a magyar nyelv és irodalom írásbelivel indul a vizsgamaraton, amit másnap a matematika, majd történelem, angol, német és egyéb tárgyak követnek. A legtöbb vizsgázónak a fő tárgyak már május 9-éig lezajlanak.
De vajon mit lehet még tenni az utolsó két hétben? Egyáltalán lehet még érdemben javítani az esélyeken?

A középiskolai évek végét jelentő megmérettetés évről évre hasonló kihívásokkal jár, de a felkészültség szintje, a vizsga iránti stressz és a diákok időbeosztási stratégiája folyamatosan változik.
Vigh Henrietta, a Korreptor Tanoda szakértője szerint a mostani generáció számára különösen nagy nyomást jelent a teljesítménykényszer és az egyetemi felvételi pontszámítás szigora.
„A hozzánk érkező diákok kétféle állapotban vannak: az egyik csoport jelentős lemaradással küzd, és az egész négyéves tananyagot kell átismételni, míg a másik csoport már haladó szinten van, és az emelt szintű érettségire készül, ahol minden többletpont számít.”
Az Oktatási Hivatal adatai szerint tavaly mintegy 112 700-an tettek érettségi vizsgát, az összesített átlag 3,81 lett, ami némileg elmarad a 2023-as 3,83-tól. Miközben az elégtelen osztályzatok aránya javult, bizonyos tantárgyakból – például matematikából, történelemből és magyarból – romlottak az eredmények.
Sok diák még most is kapkodva próbál felkészülni
A Korreptor Tanoda tapasztalatai alapján sokan még az utolsó napokban is jelentkeznek intenzív kurzusokra, jellemzően egyszerre több tantárgyból. A tanoda például április 22. és 25. között tartja az utolsó, célzott felkészítőit, 16 és 20 órás programok formájában, napi négy-öt órás bontásban. Ezek az intenzív blokkok nem új tananyagot tanítanak, hanem a meglévő tudást rendszerezik, ismétlik és a vizsgahelyzetben történő alkalmazásra készítik fel a diákokat.
„Az utolsó hetekben kapkodás helyett strukturált, koncentrált tanulásra van szükség” – emeli ki Vigh.
„Az a tapasztalatunk, hogy már néhány nap alatt is látványos fejlődést lehet elérni. Volt olyan tanulónk, aki két jegyet is tudott javítani egy-egy tantárgyból.”
Különösen meglepő, hogy a legnagyobb érdeklődés nem a matematikát vagy történelmet övezi, hanem a magyar nyelv és irodalom tantárgyat.
„Ez nálunk nem véletlen. Olyan oktató tartja ezt a kurzust, aki korábban érettségi bizottsági elnök volt, így pontosan tudja, mire figyel a másik oldal a javításkor.”
Fejben és lélekben is fel kell készülni
A szakértő szerint a tanulás mellett a lelki felkészültség is legalább annyira fontos.
„A legfelkészültebb diák is stresszelhet vizsga előtt – ez természetes. De ha a feszültség eluralkodik rajta, az már rontja a teljesítményt. Ezért tanítjuk meg őket arra is, hogyan tartsák meg az önbizalmukat.”
A diákok gyakran nem tudják, hogyan osszák be az idejüket az utolsó napokban. Vigh szerint a kulcs az, hogy ne próbáljanak mindent egyszerre pótolni. Inkább arra a tárgyra koncentráljanak, amelyben a legnagyobb a bizonytalanság. Ezen a ponton a szülők is sokat segíthetnek: nem tanítással, hanem biztatással és jelenléttel.
„Tudj többet, mint amit elvárnak tőled”
„Szoktam mondani a diákoknak: ha most beültetnének nyolcadikosként egy témazáróra, izgulnál? Nem. Mert többet tudsz annál. Az érettséginél is ez a cél: tudj többet, mint amit elvárnak tőled. Akkor nincs stressz.”
A Korreptor Tanoda az elmúlt év során több száz diákot készített fel sikeresen, a visszajelzések és az eredmények alapján pedig egyre többen keresik meg őket nyáron is.
A tanoda már készül a júliusi és augusztusi középiskolai és érettségi előkészítőkre is, amelyek várhatóan az ELTE egyik helyszínén zajlanak majd – a részletek egyeztetés alatt állnak.
TOVÁBBI CIKKEK OKTATÁS TÉMAKÖRBEN:
- Ne hagyd ki: így szabadulhatsz meg a takarítás rémétől örökreUtolsó frissítés: 2025-10-19 Az idő pénz – és a tiszta otthon ma már nem luxus, hanem okos döntés. Egyre több budapesti család bízza profikra a háztartási munkát, hogy a szabadidejét értékesebb dolgokra fordíthassa. De vajon megéri a befektetés, vagy csak trendi hóbort? Míg korábban kevesen engedhették meg maguknak, mára egyre inkább a mindennapok részévé vált… További információ: Ne hagyd ki: így szabadulhatsz meg a takarítás rémétől örökre
- Hódít a nádtetős trend – A turisták megőrülnek érte Európa-szerte!Utolsó frissítés: 2025-10-18 A régi idők hangulata újra hódít – a nádtetős házak letarolják a turisztikai piacot! Egyre több európai utazó választja a természetes, romantikus stílust, és a vendéglátók sem győzik követni a trendet. Az elmúlt években, különösen a pandémia, a home office térhódítása és nem utolsó sorban az éghajlatváltozás hatására, jelentős átalakulás figyelhető meg… További információ: Hódít a nádtetős trend – A turisták megőrülnek érte Európa-szerte!
- Hogyan formálják a kreatív iparágak Magyarország munkaerőpiacátUtolsó frissítés: 2025-10-10 Az elmúlt évtizedben a kreatív iparágak Magyarországon látványos fejlődésen mentek keresztül. A digitális technológiák, a vizuális tartalomgyártás és az online kommunikáció térnyerésével a kreatív szakemberek – tervezők, írók, grafikusok, videósok és digitális művészek – szerepe egyre fontosabbá vált. Mindez nem csupán kulturális, hanem gazdasági szempontból is meghatározó, hiszen a kreatív ipar jelentős… További információ: Hogyan formálják a kreatív iparágak Magyarország munkaerőpiacát
- 5 dolog, amitől jobb lesz a hétfőd – Így indítsd energikusan a hetetUtolsó frissítés: 2025-10-06 A hétfő gyakran a legnehezebb nap: újrakezdés, feladatok, határidők és a hétvége utáni visszazökkenés. De mi lenne, ha a hétfő nem a túlélésről, hanem a jól induló hétről szólna? Összegyűjtöttük az 5 legjobb tippet, amivel feldobhatod a hétfődet – és ezzel az egész hetedet. Röviden:A hétfő nem ellenség – csak rajtad múlik,… További információ: 5 dolog, amitől jobb lesz a hétfőd – Így indítsd energikusan a hetet
- Ez a 3 dolog segített túljutni a legrosszabb napokon…Utolsó frissítés: 2025-10-02 Az élet tele van kihívásokkal, és legtöbbünk számára elkerülhetetlenül eljön az a nap, amikor minden egy kicsit túl soknak, túl rossznak és túl megterhelőnek tűnik. Ilyenkor fontos, hogy legyenek eszközeink a nehéz pillanatok kezelésére, hiszen mindenkinek szüksége van kapaszkodókra. Hadd osszam meg veletek azokat a dolgokat, amelyek segítettek nekem túljutni a legrosszabb… További információ: Ez a 3 dolog segített túljutni a legrosszabb napokon…