Nyelvtanulás – Ez a siker titka a szakértő szerint.
Egy nem rég készült felmérés szerint a nyelvtanulás nem nyelvérzék kérdése. Ez egy óriási tévhit. A témában végzett legújjabb kutatásból az derült ki, hogy a memóriafejlesztés a kulcsa a nyelvtanulásnak.

A felmérés azt bizonyítja, hogy néhány trükk és módszer alkalmazásával a nyelvtanulás hamar hozhat stabil és tartós eredményeket. Akár napi 30-50 szót is elsajátíthatunk a megtanulandó idegen nyelven és akár fél év alatt is eljuthatunk a társalgási szintű tudásig.
Míg egyesek számára a nyelvtanulás olyan természetes, mint a levegővétel, mások hosszú évek kínlódása után is alig tudnak letenni egy középfokú nyelvvizsgát.
A különbség oka sokáig rejtélynek tűnt, sokan pedig egyszerűen genetikára vagy „nyelvérzékre” fogták a dolgot.
Dr. Tóth Alexandra azonban kutatásai révén arra jutott, hogy a sikeres nyelvtanulás nem a nyelvérzéken múlik. Vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt a közvélekedés tartja. A tanulmány megállapításai szerint a tanulási módszer, a memória fejlesztése és a motiváció sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a velünk született képességek.
Más szóval: nem az agyunk „nyelvi beállítottságán” múlik, hogy megtanulunk-e angolul, németül vagy spanyolul.
Nagyon fontos és nagyon meghatározó az, hogy hogyan tanuljuk a nyelvet. Illetve az, hogy mielőtt belefogtunk a nyelvtanulásba, előtte valaki elmagyarázta-e azt, hogy hogyan kell helyesen nyelvet tanulni, vagy hogy az agyunkban milyen folyamatok mennek végbe ahhoz, hogy könnyedén meg tudjunk tanulni egy idegen nyelvű szót.
„Két diákot hasonlítottam össze. Az egyikük azt mondta, hogy van nyelvérzéke, hiszen már megtanult korábban egy idegen nyelvet, és az könnyen ment neki. A másik diák viszont arról számolt be, hogy 11 éven át próbálkozott az angollal, de mindig kudarcot vallott, és meg volt róla győződve, hogy nincs nyelvérzéke. Ez utóbbi tanulóval külön elkezdtünk foglalkozni. Először a memóriáját fejlesztettük, majd megtanítottuk arra, hogy hogyan lehet hatékonyan nyelvet tanulni, hogyan kell rögzíteni a szavakat, és hogyan lehet őket később visszahívni az emlékezetből. Csak ezután kezdtünk bele a tényleges szótanulásba. Ezután mindkét diáknak ugyanazokat a feladatokat adtuk két hónapon keresztül, a különbség csupán annyi volt, hogy az egyikük előtte részt vett a memóriára és tanulási módszerekre irányuló tréningünkön, a másik nem. Két hónap elteltével megnéztük az eredményeket, és kiderült, hogy az a tanuló, aki korábban nem tudott egy nyelvet megtanulni, most sokkal több szót sajátított el, mint az, akinek már volt nyelvtanulási tapasztalata.” – meséli Dr. Tóth Alexandra, az egyik hazai nyelviskola alapítója.
.A nyelvtanulás sikerének egyik kulcsa tehát, hogy a tanuló pontosan tudja, hogy hogyan érdemes szavakat elsajátítani – állítja a szakértő.
Ha a megfelelő technikák rögzülnek, akár napi 50 új szó is megtanulható.
Ehhez természetesen kitartásra és belső motivációra is szükség van. De mi történik akkor, ha mindezek hiányoznak? A szakértő szerint ilyenkor érdemes „megtéveszteni” az agyunkat.
„Az agyunk alapvetően lusta, szeret kényelmesen működni, és nem szívesen kezd bele semmi „fárasztóba”. Éppen ezért fontos, hogy ezt kijátsszuk. Az egyik leghatékonyabb trükk, ha nem azt mondjuk magunknak, hogy „most leülök nyelvet tanulni”, hanem csak annyit teszünk, hogy megnyitjuk a tanfolyamot, belenézünk a könyvbe, elindítunk egy idegen nyelvű filmet. Az első lépés után pedig már azt vesszük észre, hogy belecsúsztunk a tanulásba, szótárazzuk a hallottakat, elkezdjük ismételni a szavakat, és így tovább. Ugyanez a módszer a sportnál is működik. Gondoljunk bele, ha egyszer felöltözöl, bepakolod az edzőcuccod, elindulsz az edzőterembe vagy a parkba, akkor már szinte biztos, hogy edzeni is fogsz. Az agyad „elfogadja”, hogy ez megtörténik, és már nem próbál lebeszélni róla. És ha ezt pár hétig rendszeresen csinálod, akkor szép lassan rutinná válik, és már nem kell magad rávenni, magától fog menni. A tanulással ugyanez a helyzet.” – ecseteli Dr. Tóth Alexandra.
Elhivatott abban, hogy segítsen azoknak, akik eddig nem tudhattak sikereket maguknak ezen a területen.
Tippek a nyelvtanuláshoz:
Találjuk meg azt a dolgot, ami érdekel bennünket és tanuljunk azon keresztül. Ha szeretünk sorozatot nézni, vagy zenét hallgatni, vagy show műsorokat nézni vagy olvasni, akkor mindezt tegyük meg az adott célnyelven és ezáltal is növelni tudjuk a motivációnkat. Ha a tanulásban pedig sikereket érünk el, az újabb és újabb motivációt ad és onnantól pedig biztosított a sikeres nyelvtanulás.
További aktuális híreink:
- 10 jel, ami arra utal, hogy sebzett lélek vagyAz életünk során mindannyian tapasztalunk megpróbáltatásokat és kihívásokat, amik nyomot hagyhatnak a lelkünkön. Ahogy a test megsérülhet, úgy a lélek is sérülékeny és érzékeny. Fontos, hogy felismerjük a sebzett lélek jeleit, és megtanuljuk, hogyan gyógyíthatjuk meg azt. Tudd, hogy soha nem vagy egyedül, és mindig van kiút a fájdalomból. A lélek az emberi lény legbelső,… További információ: 10 jel, ami arra utal, hogy sebzett lélek vagy
- Tippek a szomorúság kezeléséreA szomorúság olyan érzés, ami szinte mindannyiunk életében előfordul. Bár gyakran természetes része az életünknek, fontos megérteni, hogyan alakul ki, és miért. A szomorúság sokszor egy veszteség, kudarc vagy csalódás következtében jelenik meg, és befolyásolhatja a hangulatunkat, a cselekedeteinket és az életminőségünket. A szomorúságnak számos oka lehet, az egyszerű napi bosszúságoktól kezdve a komolyabb, hosszan… További információ: Tippek a szomorúság kezelésére
- A fűszerek szerepe a szívroham megelőzésébenA szívroham, más néven miokardiális infarktus, egy súlyos és életveszélyes állapot, amely akkor következik be, amikor a szívizom vérellátása hirtelen megszakad. Ez a vérellátás hiánya a szívizom károsodását vagy elhalását okozhatja. A szívroham leginkább azokat az embereket veszélyezteti, akiknek már vannak szív- és érrendszeri problémái, magas vérnyomásuk, magas koleszterinszintjük, dohányoznak, túlsúlyosak, vagy nem megfelelő életmódot… További információ: A fűszerek szerepe a szívroham megelőzésében
- Az élet 5 legnagyobb igazságaAz élet néha ránk nehezedhet, de ha tisztában vagyunk az alapvető igazságokkal, akkor sokkal könnyebben átvészelhetjük a nehéz időszakokat. Izgalmas, tanulságos és olykor inspiráló gondolatok is segíthetnek abban, hogy jobbá tegyük az életünket. Íme az öt legnagyobb igazság, amelyet érdemes szem előtt tartani. 1. Az idő értékes Az idő az egyik legfontosabb erőforrásunk, amely soha… További információ: Az élet 5 legnagyobb igazsága
- Fontos lépések a nyugodt iskolakezdéshezAz iskolakezdés időszaka a családok életében általában tele van izgalommal, várakozással, de nem ritkán stresszel is. Gyakran felmerül a kérdés, mit tehetünk annak érdekében, hogy ez a fontos esemény a lehető legsimábban és legnyugodtabban zajlódjon le gyermekeink számára. Az iskolakezdés az év egyik legjelentősebb fordulópontja, amely nemcsak az új tanév indulását jelenti, hanem egyfajta újrakezdést,… További információ: Fontos lépések a nyugodt iskolakezdéshez