Videó! El akarta ütni haragosát - Megsérült a gyalogos

Videó! El akarta ütni haragosát – Megsérült a gyalogos

Videó! El akarta ütni haragosát – Megsérült a gyalogos

Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint el akarta ütni haragosát Pesterzsébeten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást a szigetszentmiklósi L. Márióval szemben.

Aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. május 3-án 9 óra 30 perc körül a XX. kerületi Kossuth Lajos utcán az autójával közlekedve ráhúzta a kormányt egy gyalogos férfira, akit elsodort.

A 30 éves sofőr ezután lassított, majd elhajtott a helyszínről. Az elütött férfi könnyű sérülésekkel megúszta az esetet. 

A kerületi rendőrök azonosították az autó vezetőjét, ám L. Márió még elfogása előtt önként megjelent a kapitányságon.

Facebook oldal: FreeMix>>>

A nyomozók a férfit súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 A bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. L. Márió vallomásában elmondta, attól tartott, hogy a férfi megtámadja őt, de sérülést nem akart​ neki okozni.

Videó:

Forrás: police.hu

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük