Érettségi 2025: célzott felkészüléssel akár két jegyet is javíthatnak a diákok. Mit tehetnek a diákok a felkészülés utolsó napjaiban?

Az írásbeli érettségi vizsgák május 5-én indulnak, de a szakértők szerint a következő napok még döntően befolyásolhatják az eredményeket. A végzős középiskolások számára ez az időszak nemcsak a tanulásról, de komoly mentális kihívásokról is szól.
Már csak két hét van hátra, és több mint százezer diák számára veszi kezdetét a 2025-ös tavaszi érettségi időszak. Május 5-én a magyar nyelv és irodalom írásbelivel indul a vizsgamaraton, amit másnap a matematika, majd történelem, angol, német és egyéb tárgyak követnek. A legtöbb vizsgázónak a fő tárgyak már május 9-éig lezajlanak.
De vajon mit lehet még tenni az utolsó két hétben? Egyáltalán lehet még érdemben javítani az esélyeken?

A középiskolai évek végét jelentő megmérettetés évről évre hasonló kihívásokkal jár, de a felkészültség szintje, a vizsga iránti stressz és a diákok időbeosztási stratégiája folyamatosan változik.
Vigh Henrietta, a Korreptor Tanoda szakértője szerint a mostani generáció számára különösen nagy nyomást jelent a teljesítménykényszer és az egyetemi felvételi pontszámítás szigora.
„A hozzánk érkező diákok kétféle állapotban vannak: az egyik csoport jelentős lemaradással küzd, és az egész négyéves tananyagot kell átismételni, míg a másik csoport már haladó szinten van, és az emelt szintű érettségire készül, ahol minden többletpont számít.”
Az Oktatási Hivatal adatai szerint tavaly mintegy 112 700-an tettek érettségi vizsgát, az összesített átlag 3,81 lett, ami némileg elmarad a 2023-as 3,83-tól. Miközben az elégtelen osztályzatok aránya javult, bizonyos tantárgyakból – például matematikából, történelemből és magyarból – romlottak az eredmények.
Sok diák még most is kapkodva próbál felkészülni
A Korreptor Tanoda tapasztalatai alapján sokan még az utolsó napokban is jelentkeznek intenzív kurzusokra, jellemzően egyszerre több tantárgyból. A tanoda például április 22. és 25. között tartja az utolsó, célzott felkészítőit, 16 és 20 órás programok formájában, napi négy-öt órás bontásban. Ezek az intenzív blokkok nem új tananyagot tanítanak, hanem a meglévő tudást rendszerezik, ismétlik és a vizsgahelyzetben történő alkalmazásra készítik fel a diákokat.
„Az utolsó hetekben kapkodás helyett strukturált, koncentrált tanulásra van szükség” – emeli ki Vigh.
„Az a tapasztalatunk, hogy már néhány nap alatt is látványos fejlődést lehet elérni. Volt olyan tanulónk, aki két jegyet is tudott javítani egy-egy tantárgyból.”
Különösen meglepő, hogy a legnagyobb érdeklődés nem a matematikát vagy történelmet övezi, hanem a magyar nyelv és irodalom tantárgyat.
„Ez nálunk nem véletlen. Olyan oktató tartja ezt a kurzust, aki korábban érettségi bizottsági elnök volt, így pontosan tudja, mire figyel a másik oldal a javításkor.”
Fejben és lélekben is fel kell készülni
A szakértő szerint a tanulás mellett a lelki felkészültség is legalább annyira fontos.
„A legfelkészültebb diák is stresszelhet vizsga előtt – ez természetes. De ha a feszültség eluralkodik rajta, az már rontja a teljesítményt. Ezért tanítjuk meg őket arra is, hogyan tartsák meg az önbizalmukat.”
A diákok gyakran nem tudják, hogyan osszák be az idejüket az utolsó napokban. Vigh szerint a kulcs az, hogy ne próbáljanak mindent egyszerre pótolni. Inkább arra a tárgyra koncentráljanak, amelyben a legnagyobb a bizonytalanság. Ezen a ponton a szülők is sokat segíthetnek: nem tanítással, hanem biztatással és jelenléttel.
„Tudj többet, mint amit elvárnak tőled”
„Szoktam mondani a diákoknak: ha most beültetnének nyolcadikosként egy témazáróra, izgulnál? Nem. Mert többet tudsz annál. Az érettséginél is ez a cél: tudj többet, mint amit elvárnak tőled. Akkor nincs stressz.”
A Korreptor Tanoda az elmúlt év során több száz diákot készített fel sikeresen, a visszajelzések és az eredmények alapján pedig egyre többen keresik meg őket nyáron is.
A tanoda már készül a júliusi és augusztusi középiskolai és érettségi előkészítőkre is, amelyek várhatóan az ELTE egyik helyszínén zajlanak majd – a részletek egyeztetés alatt állnak.
TOVÁBBI CIKKEK OKTATÁS TÉMAKÖRBEN:
- Hirdetéskezelés – Tényleg elég csak egyszer elindítani egy-két kampányt?“Nekem nincs szükségem folyamatos hirdetéskezelésre, csak egyszer állítsátok be a kampányokat.” Volt egy időszak, amikor viszonylag sok ilyen és ehhez hasonló ajánlatkérésünk volt. Egyszeri hirdetési beállításokat szerettek volna kérni, de mi mondtuk, hogy ezt így nem fogjuk tudni elvállalni, több okból kifolyólag, melyeket lejjebb részletezünk. Sok vállalkozóban még mindig él az a tévhit, hogy a… További információ: Hirdetéskezelés – Tényleg elég csak egyszer elindítani egy-két kampányt?
- A Coldplay-ügy a GDPR tükrébenMibe egyezünk bele, amikor koncertjegyet veszünk? A Coldplay-ügy a GDPR tükrében. A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája. Nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem… További információ: A Coldplay-ügy a GDPR tükrében
- A segítő szakmák új lehetőségeket kínálnak a pedagógusoknakMiért pont tanárokból lesznek a legjobb hivatásos tanácsadók? A segítő szakmák új lehetőségeket kínálnak a pedagógusoknak. A jelenlegi, modern munkaerőpiaci trendek azt mutatják, hogy megnőtt az igény a jól képzett segítő szakemberek iránt. A pedagógusok természetes előnnyel indulnak ezen a területen. Hiszen érzékenyek, empatikusak, jól ismerik az emberi motiváció mozgatórugóit. Egyre több pedagógus ismeri fel,… További információ: A segítő szakmák új lehetőségeket kínálnak a pedagógusoknak
- A 10 legfontosabb kérdés és válasz a szobafestésrőlA szobafestés sokak számára egyszerű, otthon végezhető feladatnak tűnhet. Azonban amint belemerülünk a részletekbe, hamar szembesülhetünk azzal, hogy ennél jóval összetettebb és időigényesebb munkával állunk szemben. A megfelelő eszközök kiválasztása, a felület előkészítése, a festék kiválasztása és a munka precíz végrehajtása mind-mind olyan tényezők, amelyek bonyolítják a festési folyamatot. Ráadásul, ha figyelembe vesszük a különféle… További információ: A 10 legfontosabb kérdés és válasz a szobafestésről
- Hogyan alkalmazza a szórakoztatóipar a digitális tartalomkészítőket?A szórakoztatóipar az utóbbi években radikális változáson ment keresztül. A hagyományos médiacsatornákat fokozatosan háttérbe szorította a digitális tér, ahol a videómegosztók, streamingplatformok és közösségi médiahálózatok uralják a figyelmet. A fogyasztók már nem csupán passzív nézők, hanem aktívan választanak, követnek, kommentelnek – és gyakran maguk is tartalmat gyártanak. Ebben a megváltozott ökoszisztémában új típusú szakemberek kerültek… További információ: Hogyan alkalmazza a szórakoztatóipar a digitális tartalomkészítőket?