Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba

Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz erre a varázslatos helyre

A Míves Tojás Múzeumban, Zengővárkonyban a csoda van jelen.

Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba
Találkozás Nienhaus Rózsával, 2016-ban, Budapesten.

E varázslatos és különleges hely alapítójával Nienhaus Rózsával beszélgettünk a kezdetekről, illetve tettünk egy igen izgalmas utazást a míves tojások nem mindennapi világába.

Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba

Mióta működik a Míves Tojás Múzeum Zengővárkonyban, annak idején milyen ötlet által született meg?

A Míves Tojás Múzeum a magyar Jubileum évében 2000. Április 16-án, Virágvasárnapon  nyitott, mint hazánkban elsőként, csak díszített tojásokat bemutató, állandóan nyitva tartó kiállítás.

Születését egy álomnak köszönheti. „Álomszép szülötte egy szép álomnak” – írta a múzeumról egyik méltatója, mivel alapítója 1998 húsvét hajnalán látott álma szerint összegyűjtött hímes tojásait egy takaros parasztházban tette közszemlére.

Hány tojással indult anno és ezeket hol-hogyan tudta-tudja megtalálni, „megszerezni…”?

Gyűjtő típus vagyok. A díszített tojás gyűjteményem  is a gyűjtés „általános szabályai” szerint jött létre, a mai napig is gyarapodik. A díszített tojások szépségükkel, harmoniájukkal hívják fel magukra a figyelmet.

Először csak véletlenszerűen találkoztunk, majd vidéki, külföldi útjaimon mind tudatosabban fedeztem fel újabb szépségeket, kötöttem ismeretséget tojásdíszítőkkel, más gyűjtőkkel, ismerkedtem a szakirodalommal, a tojáshímzés ősi eredetű népi hagyományaival.

A gyűjteményem pontos darabszámát nehéz megmondani: vásárolok hozzá, ajándékba kapok,  s mivel a díszített tojás sérülékeny tárgytípus, pusztul is belőle. A múzeumnyitás idején mintegy 2500 darabot számlált a magyar kulturális örökség részévé tett gyűjtemény.


Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba

Most hány tojás van?

Jelenleg mintegy 4800 darabos a műtárgy állomány. 

Hogyan gyarapodik a múzeum gyűjteménye, honnan hogyan kerülnek be a kiállított darabok?

A gyűjtéshez a legfontosabb a kapcsolattartás az alkotókkal, a múzeumi világgal, a szakirodalom figyelése, a tojásdíszítéssel kapcsolatos aktuális bel- és külföldi híranyag gyűjtése. Barátaim, ismerőseim is besegítenek túrista útjaikról hozott hírekkel.

Nem célom a gyűjtemény darabszámának mindenáron való növelése. Gyűjtési elveim szigorúak, mert csak így őrizhető meg az a minőség, amiért érdemes fenntartani a múzeumot.

Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba

A múzeumban igazán különleges, egyedi tojások is helyet kaptak, mit kell tudni ezekről a páratlan darabokról?

Minden műtárgy egyedi, ezért különleges, és közel áll hozzám. Válogatni, kiemelni közülük különböző szempontok szerint lehet.

Legkedvesebb tojáshímem a  népi hagyományt őrző u.n. vétett utas minta, melyet a hagyomány szerint nagypénteken elsőként írtak a tojásíró asszonyok annyira koncentrálva munkájukra, hogy közben nem is beszéltek. A minta visszatérő motívumoknak a teljes tojásfelületet beborító végtelenített folyama, melynek elkészítése nagy kézügyességet és kitűnő térlátást igényel. Szimbolikus jelentése az ég és föld találkozása, a kettő átjárhatósága.

Az írott tojások közül vidámságával kitűnik egy tulipános palóc mintás tojás, melyet a minta vonalvezetése miatt elneveztem „táncoló tulipános” tojásnak.

Húsvéti aktualításként említem az utolsó vacsora című piros alapszínű, egyszerű, finom vonalvezetéssel apró részletekig kimunkált karcolt tojást.

A vastag héjú strucc tojás jól faragható. Az egyik legszebb faragvány Kölcsey Ferenc dombormű portréja, valamint egy áttört strucctojás a Himnusz kezdeti sornak szövegével és kottájával.

Miért érdemes ide ellátogatni?

Pécs és Pécsvárad közelségét, a Zengőalja festői természeti szépségét, a völgyben megbúvó falu képét, állandó kiállításaival. Közülük elsősorban a Míves Tojás Múzeumot, a látvány múzeumát, a szépség élményét, többezernyi díszített népművészeti és iparművészeti tojáscsoda tárházát és bemutatóhelyét.

Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba

Milyen szerepe van a múzeumnak a kulturális életben helyi, megyei,
országos szinten?


A Míves Tojás Múzeum országos hatókörű múzeum. Alapvető és hosszútávú célkitűzése a hagyományokat követő tojáshímzők  minőségi munkáit gyűjteni, megőrizni és a közönség számára bemutatni.

Otthont ad a díszített tojásoknak, ezzel lehetőséget nyújt a tojásdíszítők alkotásai múzeumba kerülése révén ismertségük növekedésére.

Bemutatott anyaga országonként, tájegységenként és alkotónként rendezett, nemcsak húsvéti hímes tojásokat gyűjt.

Évente ősszel, a Kulturális Örökség Napján szakmai találkozók, tanácskozások, alkalmi bemutatók keretében továbbképzést szervez a tojásdíszítők számára

Hagyományosan támogatja a kezdők, a fiatalok szárny próbálgatásait, részvételükkel rendez évente Országos Ifjúsági Tojásfestő versenyeket.

A látogatók honnan érkeznek? Esetleg más városokból is?

Látogatóink az ország minden részéről, ill. külföldről is érkeznek. Szórólapjaink, tárlatvezetőink három nyelven, honlapunk 8 nyelven ad információt a látogatóknak.

Mit jelent önnek ez a múzeum?

Mindenek előtt sok örömet, amikor a vendégkönyvi bejegyzések elismerő, bátorító sokaságát olvasom, amikor a múzeumban és rendezvényeinken a gyermekek csillogó szemeit, fiatalok, idősebbek érdeklődését látom.

A fenntartás sokrétű gondjai, a program szervezés időt rabló fáradságos terhei is kísérői az örömöknek.

Sokat jelent számomra, hogy mindezt megoszthatom számos barátommal és segítőmmel, múzeumi munkatársaimmal, akik aktív tevékenysége elengedhetetlen a múzeum dinamikus tevékenységéhez.  

Tojáshéjon utazhatod be az egész világot, ha ellátogatsz ebbe a varázsaltos múzeumba

Közeledik a Húsvét, milyen programokkal készül a múzeum?

Igen sokrétű és izgalmas programsorozattal készültünk idén is. Bármelyik korosztály megtalálhatja a neki kedvére valót. Lesznek néptánc bemutatók, lehet hímes tojást készíteni, tojásíró bemutatók is várnak az érdeklődőkre. A részletes programot a honlapunkon és a Facebook oldalunkon megtalálhatják.

Fontos a hagyomány megőrzése, továbbadása, de önnek konkrétan miért fontos ez?

Ha egyszer az ember egy ilyen kincsestár birtoklását eléri, nem tehet mást, mint a létrejöttét megalapozó hagyomány továbbéléséért dolgozni.

Melyik a kedvenc tojásfestő technikája? Miért?

Még magam számára sem vállalkozom, hogy a sokféle díszítő módszer közül prioritást tegyek. A múzeumi bemutatás számára elsősorban a hagyományos népi díszítő módszereket támogatom, de nem zárkózom el az újabb, részben gépi eszközökkel támogatott műtárgyak bemutatásától sem, ha azok művészi ihletésű, harmonikus kompozíciók.

Hogy látja, a mai világban fontos szerepe van a hagyománynak és egészen pontosan a tojásfestésnek például? Illetve Ön szerint mi jelenleg a Húsvét szerepe az emberek életében, Önnek mit jelent ez az ünnep?

Az ősi eredetű díszített tojás korokon és ideológiákon átívelő alkotás, melyek közül a hímestojás a húsvéti ünnepkör részévé is vált. Húsvétkor a keresztény hívők Krisztus feltámadását ünneplik, a máshitűek, vagy istenhit nélkül élők pedig a természet örök tavaszi megújulásának örvendenek. Népi hagyomány, hogy a hímestojás ajándékozásával szín és mintázati szimbolikája révén szerelmi üzenetváltás is volt leányok, ifjak között.

Globalizálódó világunkban a hagyományoknak – így a tojáshímzésnek is – identitás őrző, közösség megtartó, formáló szerepe van.

Hihetetlenül varázslatos a múzeum, milyen ember áll mögötte, Önről milyen személyesebb információkat tudhatnak meg olvasóink?

A Múzeum árnyékában magamról keveset. Korábban biomatematikus egyetemi oktató voltam, manapság napjaimat három fő tevékenység tölti ki: választott hazámban vezetek egy tudományos, biomatematikai  kiértékeléseket végző intézményt, szervezem, irányítom az itthon megteremtett múzeum életét, négy unokám büszke nagymamája vagyok.

Melyik a szívének legkedvesebb történet, emlék a múzeum életével kapcsolatosan?


A múzeum  tervezésekor az volt a törekvésünk, hogy a viszonylag kis alapterületű helyiségben minél több díszített tojás bemutatására alkalmas tárlót tudjunk elhelyezni.

Német belsőépítész barátom a terem közepére egy kereszt alakú tárlót tervezett. Amikor megláttam az alaprajzot, átérezve annak szimbólikus jelentését, könnyeimmel küzdve köszöntem meg az ötletet.

Kérem üzenjen az olvasóknak, miért érdemes ide ellátogatni!

Azt kívánom minden kedves vendégünknek, érintse meg őket a festői mecseki táj szépsége, e különleges természeti környezetbe került Múzeum hangulata, mert ahogy látogatóink írták:  „Itt a csoda van jelen”  s e csodálatos tárgyak között „Tojáshéjon beutazhattuk a világot“.


>>>Íme Magyarország apró gyöngyszeme, amit mindenképp látni kell: Zengővárkony Míves Tojás Múzeum>>>

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük