A lóra termett apró lány – Példaértékű történet

Egész kicsi korától kezdve rajong a lovakért a 13 éves Czene Leila. Ez nem csupán álom, rajongás. Ez életcél. Elismert zsoké szeretne lenni és ezért a hét minden napján tesz is, nem is keveset. Hajnaltól késő estig talpon van. Edz, zsokéiskolába jár, gondozza a hatalmas lovakat, magántanuló, elhivatott állatvédő.

A lóra termett apró lány - Példaértékű történet
A lóra termett apró lány – Példaértékű történet

Az apró Leila óriási tettekre képes. Nem ijed meg a váratlan helyzetektől, buzog benne az őserő és olyan kitartása van, amit bármelyik felnőtt megirigyelhetne. Példaértékű amit és ahogy tesz. Az ő nem mindennapi története következik.

Stanislav Georgievvel, aki ismert, elismert és nagyon sikeres zsoké.

Sokféle sportot kipróbáltál, igazi energiabomba vagy. Mikor és hogyan szerettél bele a lovakba? Milyen út vezetett idáig?

A lovakba egész kis koromban szerettem bele. Amikor mást sportoltam, mellette akkor is lovagoltam. Több lovardában edzettem, majd 2020 júniusában jelentkeztem az Alagi Versenyló tréningközpont zsoké iskolájába.

Mikor, hogyan találkoztál először lóval és milyen érzés volt?

Szüleim azt mesélik, hogy babakocsis koromban, ha lovat láttam pl. majálison, akkor futni akartam hozzá. Ha ilyen rendezvényen voltunk, akkor az egész napot a lovak mellett töltöttük. Aztán kb. 4-5 éves koromban vittek először igazi lovardába, ahol egy németjuhász méretű pónin tanultam meg lovagolni.

A kezdetek….

Miért pont a lóversenyzés az, ami számodra a nagy szerelem?

Mert szeretem a gyorsaságot és tetszik ez a Világ. A Kincsem park a hatalmas lelátójával teli emberekkel és a pálya. Azon száguldani, mint zsoké. Ez az álmom, ezért dolgozom minden nap.

A versenylovas vagy zsoké az maga a versenyüzem sztárja. Lovászként kezdi, majd ha rátermettséget mutat, lovaglási engedélyt szerez, 25 verseny után zsokéjelölt, majd 40 verseny után lesz zsoké.

A zsoké alacsony termetű, könnyű súlyú ember. A súlyuk felszereléssel együtt általában nem lehet több 48–60 kilogrammnál.

Fontos szempont a testsúly és annak könnyű megtartása. Mondja az édesanya.

Leili most 140 cm és 30 kg. Nem jó ha fiatalon folyton diétázni kell. Erre figyelnek nagyon.

Leila az alagi tréniningközpontba jár. Dunakeszi az egyetlen olyan magyar város, melynek versenyló tréningtelepe van. A tréningközpont páratlan és kivételes lehetőséget biztosít az ide látogatóknak. A magas színvonalú és kemény, összetett képzés legfőbb célja, nemzetközi szintű versenylovasok képzése a hazai lóversenyzés számára.

A zsokéiskola felvételije nem egyszerű. Nem kerülhet be akárki. Először is a testi alkalmasságról szól. Minél kisebb és könnyebb a jó zsoké jelölt, annál jobb. A testmagasság maximum 155 cm és a súly 35 kg lehet. A zsokéiskolához elszántság, kitartás, gyorsaság, jó fizikum, szuper reflexek kellenek no és persze az, hogy ne ijedj meg a váratlan helyzetektől és szeresd a lovakat. A felvételin természetesen a lovaglási tudást is felmérik. A zsokéiskolának és Magyarország legfelkészültebb lóverseny szakembereinek köszönhetően, ha elég ügyes és elszánt valaki, akár egy napon világhírű zsoké is lehet belőle.

Ribárszki Sándor és Leila
A két tan ló Apostol és Kornéliusz

Hányszor van edzés egy héten és ilyenkor mi történik, mennyi ideig tart egy edzés?

Heti ötször. A szerda pihenőnap a versenylovaknak, vasárnap pedig versenyeznek a lovak. A Versenylovak napi feladatait a tréner adja ki. Mi lovasok pedig megyünk munkába a lovakkal. Ezek a munkák lehetnek lassútól egészen a gyorsig az Alagi versenyló tréningközpont pályáin. Van bemelegítő pálya, nyári pálya, téli pálya, ügető.

Hammersberg Elemér a zsokéképző vezetője és Mihálka Csaba a zsokéoktató Alagon. A nagy és elismert szakemberek mellett a hazai idomárgárda legeredményesebb trénere, a Hétszeres Magyar Derby győztes, Overdose első idomárja, Ribárszki Sándor is foglalkozik Leilával.

Ribárszki Sándor és Leila

Mondhatjuk tényleg hogy a LEGJOBB kezekben van Leili oktatása. Mondja az anyuka.

Hammersberg Elemér felügyeli a zsokék képzését

Ribárszki Sándor a tréner, akinek a keze alatt dolgozhatok. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a hazai lóversenyzés legeredményesebb trénerének csapatába tartozhatok. Overdose trénere volt és emellett rengeteg eredménnyel rendelkezik. Tőle,és a team zsokéjától Krisko Norberttől megtanulhatok mindent amit egy jó zsokénak tudnia kell. De mindenképp megemlíteném Mihálka Csaba zsoké oktatót, akinél kezdtem Alagon. Ő a biztos lovaglás minden apró részletét és az ugratást is megtanította nekem. És Stanislav Georgiev zsoké és idomárnak is sokat köszönhetek. Nála ültem először versenylovon. Vig Noémi a csapattársam, ő is rengeteget segít, sok tudást köszönhetek neki. Nagyon jó lovasnak tartom őt.

Ribárszki Sándorral…

Leila 2020 júniusban kezdett és novemberben végzett is. Kikerülhetett versenyistállóba, mint zsoké jelölt. Van, akinek ez hosszabb idő. Aki hamar alkalmas és szívós az hamar kikerül versenyistállóba. Leili a legfiatalabb. Most már ugye a versenyistállóban van, munkalovas és istállómunkában is részt vesz az erőnlét miatt. Itt már erő kell és megfelelő tudás hogy megfogjon egy 600 kilós állatot. Ezután az következik, hogy elérje a verseny kort. Aztán hogy pálcát szerezzen. Ehhez több versenyt meg kell majd nyernie. Meséli az édesanya.

16 éves kortól lehet versenyezni de idén azt hiszem lejjebb vitték..
Pálcát 5 megnyert verseny után kap.
Zsokéjelölt a neve 40 megnyert versenyig. Utána zsoké.
A pálca az az, amivel hajtják a lovat. Meg van szabva hányszor lehet egy versenyben csapni rá. Kicsit nehezebb pálca nélkül.
Teszi hozzá az édesanya.

Apró ember, hatalmas lovak. Mégsincs félelem, csak és kizárólag hatalmas szeretet. Ezek a lovak elegáns küllemű, vékony testfelépítésű, érzékeny idegrendszerű jószágok. A zsoké akár 50-55, de akár 60 kilométer/órás sebességet is elérhet velük, akár edzés közben is. A több száz kilós testtömegű ló hatalmas iramra képes.

Mi motivál téged?

Szeretnék ebben jó lenni. Elsősorban a saját terveimet beváltani. Szeretnék minél több boldog percet a pályán. Ami pedig még fontos, hogy büszke legyen rám a családom.

Soha nem éreztél félelmet lovaglás közben?

Olyan volt, hogy pár pillanatra megoldhatatlannak bizonyult a helyzet. Pl. hirtelen megijedt ló, le akar dobni, vagy ha pályán erősen húzott. De ezt nem nevezném igazi félelemnek. Ezekkel a dolgokkal számolunk, ha telivérre ülünk. Nyugodtnak kell maradni, ezeken az állatokon félni nem lehet. Nagy az összhang ló és lovas közt. Estem már sokszor, azt is meg kell tanulni.

Mit szeretsz a legjobban a lovaglásban és miért?

Magát a lovaglást, az ezzel járó feladatokat, a lovat, az illatát és mindent. Valószínűleg így születtem… Ezért, más kézenfekvő okot nem tudok mondani. Ezt az érzi, aki a lovak szerelmese.

Mindig ugyanazon a lovon edzel, vagy egy változó?

Naponta 3-4 lovon ülök, általában ugyanazokon. Ők csikók, most tanulják a versenyzést, most bontogatják az erejüket, mint én.

Van kedvenc lovad?

Sok kedvenc lovam volt már más lovardában is. Itt is van, több is. Jelenleg 6, mindegyiket másért lehet szeretni. Van, amelyiket a közös munka miatt, van amelyiket a természete és van amelyiket a külleme miatt.

Mit jelent számodra A LÓ?

A ló az életem. Az erő, a nyugalom, a bizalom, a szerelem nekem.

Hogyan és mivel telik el egy napod?

Hajnal 5 órakor ébredek minden nap, hogy fél 6-kor úton tudjak lenni. 30 km-rt utazok Alagra, közben próbálok megreggelizni, kicsit tanulni a vonatokon. HA kiérek kezdődik a nap. Istállómunkával kezdek, ami box takarítást jelent. Én ezt is szeretem, majd nyergelünk folyamatosan és tréningelünk a lovakkal. Egy pihenőidő van, amikor a csapatom többi tagjával eszünk és beszélgetünk.  A nap végeztével délután indulok haza. Magántanuló vagyok. Útközben átnézem a napi tanulnivalómat, amit hazaérve egy kis pihenés után folytatok. Sok állatom van, őket is ellátom és így gyorsan el is telt a nap, készülök a másnapra.

A lóra termett apró lány - Példaértékű történet
Tanulás a vonaton…

Honnan van ennyi energiád?

Szerintem az adja az energiám,hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Szabad levegőn vagyok egész nap. Teljesen feltölt ez a sport.

Szabadidejében keres valami lovas programot. Lovas úszás például. A Sportolók az állatkínzók ellen oszlopos tagja. Az összes megtakarított pénzét állatmentésre költi, meg hazahord minden állatot. Meséli az anyuka.

Edzés, minden nap….

Ha valaki megkérdezni, ki is az a Czene Leila és milyen gyerek, milyen ember ő, mit felelnél neki?

Leila egy átlagos lány, kicsit több elszántsággal és motivációval talán, mint a mai 14 évesek. Becsületes, jólelkű, tisztaszívű és azon van, hogy ezen tulajdonságait megtartsa.

Mi a célod ezzel a sporttal?

Hazai és nemzetközi szinten sikereket elérni ebben a sportban. Erősíteni azon női zsokék táborát, akik eredményesek és kitartóak. Azt hiszem röviden ennyi.

Szüleid mit szóltak, hogy lovaglással szeretnél foglalkozni?

Szüleim mindenben támogatnak. Segítettek abban is engem, hogy magántanuló lehessek. Büszkék rá,hogy ilyen szép múlttal rendelkező sportot űzök,de féltenek is. A sérülésektől az esetleges csalódásoktól és hogy helyt tudjak állni ebben a közösségben, ahol kevés velem egykorú van. Összességében büszkék rám.

Most hogyan áll a családod a lovagláshoz, a céljaidhoz? Mit szólnak hozzá, miben és hogyan támogatnak? Itt a lelkiekre lennék kíváncsi.

Nekik nagyon fontos, hogy boldog legyek. Nem is kérdés, hogy támogatnak-e abban, amik a céljaim.

Ugorjunk előre 10 évet az időben? Ki lesz akkor Leila, hol leszel, mivel foglalkozol majd, milyen ember leszel?

Remélhetőleg az elmúlt 10 évben nem ért olyan sérülés ami leszállított volna a ló hátáról, tehát zsoké leszek valahol, az még a jövő, hogy hol. Biztosan lovakkal fogok foglalkozni. Mellette persze lesz egy szakmám. Jó ember leszek és biztosan boldog is.

Üzenj kérlek valamit a gyerekeknek, azoknak, akik a telefonon lógnak egész nap, céltalanul.

Azonnal változtassatok, legyetek nyitottak a valódi Világra. Merjetek, álmodjatok, tegyetek érte. A testi és a mentális egészségetekért. Legyetek igazi dologtól fáradtak, koszosak akár. A virtuális világ az életünk része lehet, de nagyrészt nem foglalhat el. Egyetlen életünk van.

Üzenj valamit kérnek a felnőtt olvasóinknak, a szülőknek, miben és hogyan segíthetik gyermekeiket álmaik elérésében?

Nagyon fontos, hogy lehetőséget adjanak a gyerekeiknek, hogy a tehetségüket kamatoztassák, legyen az bármilyen területe az életnek, de szerintem a legfontosabb a családon belüli érzelmi biztonság és a bizalom. Egy jó alapra tud épülni a legszebb vár.

Az első nyereg….

És üzenj kérlek végül a családodnak, olyat, amit esetleg még nem mondtál nekik, de azt érzed itt és most el kell mondanod ezeket az érzelmeket!

Szeretlek Titeket, köszönöm, hogy vagytok nekem. Hálás vagyok, hogy mindig és mindenben támogattok. Ígérem büszkék lesztek rám! Addig is nyugi. Vigyázok magamra.

Az összetartó család, a szülők mindenben támogatják Leila álmát. Segítik, ott vannak a háttérben támaszként és soha nem telik el úgy nap, hogy nem mondanák el neki azt, menyire szeretik és mennyire büszkék rá.

Szerencsés vagyok,hogy tudja mit akar és napi 24 órát tesz érte. Nem lóg plázákba, mindenre odafigyel az edzésre az étkezésre a pihenésre. Csak és kizárólag ez motiválja. Nála teljesen kimaradt ez a tipikus kamaszkor mikor állítólag szemtelenek meg ajtót csapkodnak. Soha nem követel tőlünk semmit. Azon kívül, hogy a felszerelése meglegyen. Konkrétan utcai ruhája alig van, nem is akar. Lovas cuccba megy el hajnalban, abban jön haza este. Esett rengetegszer, de azonnal visszaül a lóra. Büszkék vagyunk Rá.

Szöveg, interjú: Miklós Edit

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük