Mentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata

Mentálisan romboló hatású a közösségi média használata 

Mentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata az úgynevezett Z generáció – vagyis az 1990-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között született fiatalok – számára egy új tanulmány szerint – írta a The Guardian című brit lap pénteken.

    Más generációkhoz képest a Z tagjai érezhetően több időt töltenek passzív módon a közösségi médiában – derült ki a McKinsey Egészségtudományi Intézet által elvégzett vizsgálatból.

Kimutatták, hogy a Z generáció tagjaira jellemzőbb az, hogy negatív érzéseket társítanak a közösségi oldalakhoz. Ebben a korcsoportban minden negyedik fiatal esetében rosszabb mentális egészségi állapottal jár a közösségi média nagy mennyiségű használata.


    A kutatók a világ 26 országában, összesen 42 ezer, különböző korú ember részvételével vizsgálódtak a témában. Pontosabban azt kutatták, hogy a közösségi oldalak milyen hatással vannak a mentális, testi, társas és lelkiállapotra.

A Z generáció tagjai szerepeltek a leggyengébb eredménnyel valamennyi területen.  


    Érdekes különbség, hogy az Y generáció – azaz az 1981 és 1996 között született korcsoport – tagjai aktívabban használják a közösségi médiát.

32 százalékuk naponta legalább egyszer közzétesz legalább egy bejegyzést valamelyik platformon.

https://freemix.hu/2023/05/02/szemelyisgteszt-teglalapok-vagy-korok/

Ehhez képest a Z generáció több időt fordít a közösségi médiára. 35 százalékuk naponta több mint két órát -, de ezt passzívabb módon teszik.  


    A kutatások szerint a passzív felhasználás, vagyis például a TikTok vagy az Instagram végtelenbe nyúló görgetése idővel káros hatással van az emberre.

A Z generációban különösen a nőket érinti az emiatt kialakuló rosszabb mentális állapot:

21 százalékuk számolt be ilyen tapasztalatokról, például testképzavarról vagy alacsonyabb önbizalomról, míg a férfiak körében csak 13 százalék.


    A közösségi média azonban nem kizárólag negatív hatású.

Kana Enomoto, a tanulmány társszerzője szerint valamennyi korcsoport tagjai jelentős arányban számoltak be arról is, hogy a társas kapcsolatok és az önkifejezés terén ezek a platformok kifejezetten segítenek.

MTI

Facebook oldal: FreeMix>>>

Post Author: FreeMix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük