A félelem tesztje – Készen állsz? Minden embernek van gyenge pontja, félelme. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy adott tárgytól vagy dologtól tartunk, hanem félelem esetleg egy érzéstől, egy emléktől, egy jövőképtől, egy érzéstől.
A félelem sokrétű és sokszínű lehet. Olyan dolgok is nyomaszthatnak, amelyek egy folyamat részei, egy tulajdonságunk, vagy akár éppen a változás fogalma, vagy az újdonság. Sokan megijednek a lehetőségektől is, de akadnak olyanok is, akik az egyedülléttől rettegnek.
Valahol mélyen legbelül, mindenkiben lakozik egy olyan dolog, amitől tart, talán fél is tőle. Ez a teszt ennek a feltárásában segít. Egészen mélyre leásunk, a lelkünk legmélyebb zugaiba, méghozzá ennek a képnek a segítségével.
Válaszd ki azt a részletet, ami leginkább negatív érzést kelt benned. Most nem kell elsőre dönteni, tekintsd meg alaposan az összeset, gondolkozz is rajta, ha szükséges.
Ha már határozottan azt érzed, hogy az egyik kép taszít, akkor meg is vagyunk a feladat első részével.
Olvasd el a jellemzést!
A:
A könnyű kalandokat nem szereted, viszont nehezen ismered fel az igazi csábítókat. Ha egyszer elrabolták a szívedet és esetleg idővel szakításra került a sor, akkor nagyon nehezen engeded el őt, sokáig reménykedsz a folytatásban.
Társas lény vagy, szereted, ha mindig van melletted valaki. Bújós, érzelmes típus az, aki ezt választotta.
A magány, az egyedüllét a legnagyobb félelmed.
B:
Független, erős, merész személyiség vagy, szinte nem félsz semmitől. Amit akarsz, azt meg is szerzed magadnak. Ezért képes vagy keményen is harcolni. Pont, mint a céljaidért, álmaidért. Sosem adod fel, bármilyen nehézséget és akadályt is sodor eléd az élet.
Ha olykor nehezen is, de végül minden problémát leküzdesz. Ha kívülről nem is látszik, ez az állandó harc mélyen legbelül megvisel és vágysz végre a nyugalomra, békére. Kifele azonban nem mutatod egy gyengeségedet sem. Állandóan hajtasz, szinte sosem pihensz. Nagy vágyaid, céljaid vannak, nem elégszel meg a kis sikerekkel, neked egyre több és több kell.
A kudarc a legnagyobb félelmed.
C:
Te egy békeszerető, kedves ember vagy. Próbálsz mindenkinek a kedvében járni és mindig, mindenhol a jót keresed. Hiszékeny, naiv is vagy, sokszor becsaptak már, hiszen a rosszat sosem feltételezed senkiről.
Borzasztóan tud bántani, ha valaki becsap téged, hosszú ideig rágódsz utána ezen. Nagyon elkeserít, ha azt látod, hogy valakit bántanak szavakkal vagy tettekkel.
A legnagyobb félelmed a csalódás.
D:
Okos, nyugodt ember vagy. A feladataidat mindig időre elvégzed, sokat gondolkozol közben és nagyon aprólékos vagy. Óvatosan, bizalmatlanul állsz az új dolgok előtt, félsz a változásoktól. Mindig szeretnéd tudni, hogy mi a következő lépés.
Szereted eltervezni, pontosan megszervezni az egész napodat. Ha valamibe belekezdesz, és közben akadályokba ütközöl, akkor sem adod fel soha, mindig véghez viszed. Nagyon kitartó vagy.
A legnagyobb félelmed a változás.
Miklós Edit
Facebook oldal: FreeMix>>>
kép: adme
További érdekes cikkek, horoszkópok, személyiségtesztek ezotéria rovatunkban olvashatóak. Kattints ide>>> és válogass több száz cikkünk közül:
https://freemix.hu/category/hirek/ezoteria-horoszkop/